Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

Ami a motivációs könyvekből kimaradt

Ami a motivációs könyvekből kimaradt

Amikor igazán mélyre kerülsz csak az számít, hogy mennyire szereted önmagad - állítja Kocsis Gábor, űrkutató mérnök. Ő már csak tudja: stroke túlélő, aki sok nehézséget megjárva állt talpra, öngyógyító terápiaként kezdett írni és hozta létre a használdfel.hu oldalt. Ma már jól van, ám továbbra is ír, most nem önmagát, hanem másokat gyógyít írásaival.

Sokan megéltünk már tragédiákat az életünkben. Van, aki egy szerettét veszítette el, van, aki a létbiztonságát, és van, aki kis híján az életét. Ami összeköti ezeket az embereket, az az, hogy a kilátástalanságból valahogyan mégis összekaparták magukat, és itt maradtak. Élnek.

Megélték a teljes lelki összeomlást, és az újraépítés mellett döntöttek. Nem a múltjukat próbálják újraépíteni – mert megértették, hogy valami végérvényesen megváltozott –, hanem önmagukat. Arra a kevés alapra, amijük megmaradt. A szokásos recept ilyenkor az, hogy találj egy jó motivációs forrást (legyen az akár egy könyv, egy tevékenység, vagy egy guru előadása), ami elhiteti veled, hogy képes vagy felállni, és mivel hiszel benne, fel is állsz. Ez a módszer sokszor valóban működik. De mi van akkor, ha nem?

Mi van akkor, ha olyan mélységeket ismersz meg, amelyekről a Téged biztató tanácsadóidnak halvány fogalma sincsen – hiába nyálaztak át rengeteg bölcs könyvet?

Amikor a motiváció nem sokat ér

Eddigi életem során nem igazán volt gondom a motivációval – egészen egy közel 7 évvel ezelőtti szép tavaszi napig. Még kisgyermekként ismerkedtem meg a harcművészettel, megtanultam keményen edzeni és keményen küzdeni a céljaimért. A testemnek kevés olyan pontja van, ami ne sérült volna már meg, és lelkileg is megerősödtem. Úgy éreztem, bárhonnan bármikor felállok.

De azon a tavaszi napon, 2011. március 22-én valami megváltozott. Ami történt velem, azt orvosilag stroke-nak hívják, de hogy mennyi félelem, kétely, küzdelem, kudarc és önmarcangolás van ez az egyetlen szó mögött, azt csak azok tudják, akik átélték – és túlélték.

Minden addigi létező és létezőnek hitt erőforrásomra szükségem volt ahhoz, hogy elhiggyem: élhetek még újra félelmek nélkül, megvalósítva az álmaimat. De nem hittem el. Hiába próbáltam minden általam ismert módon motiválni magamat, a félelem és a kudarcérzet túl erősnek tűnt. Eljutottam arra a pontra, amikor a motivációs szövegek már tartalmatlanná váltak számomra. Hosszú időbe telt, amíg megértettem, hogy hol van a gond.

Túl szigorú vagy önmagadhoz

Nem azt mondom, hogy a motivációs iparág késztermékei értelmetlenek. Megvan a céljuk és a hasznuk, ahogy megvannak a korlátaik is. Amikor mélyre kerülsz, érdemes lehet megragadnod minden lehetséges kapaszkodót, de ha egyik sem működik, akkor felidézheted majd ezt a gondolatot: Nem kell mindig motiváltnak lenned.

Tudom, nem túl divatos gondolat ez, és talán a világképedbe sem illeszkedik, de ha igazán mélyre kerülsz, akkor megérted, mit jelent. Azon a ponton ugyanis egyetlen dolog számít már csak: az, hogy mennyire szereted önmagad.

És ki fog derülni, hogy nem eléggé – különben nem kerültél volna ennyire mélyre. A gödörben ráadásul sokkal kevésbé érzed magad szerethetőnek, mint amennyire tehernek, és ha sikertelenül próbálod magadra erőltetni a motivációs tanácsokat, akkor még mélyebbre süllyed az önbecsülésed. „Bezzeg nekik sikerült, csak én vagyok selejt.”

Erre csak azt tudom mondani, hogy teljesen természetes, ha így érzed, nem kell görcsölnöd miatta. Akkor sincs semmi baj, ha a „legyél mindig pozitív” szlogen számodra hiteltelen. Mindössze annyi történt, hogy elértél az életet könyvből tanuló motivátorok tudásának határára. A motiváció ugyanis egy picit túlértékelt árucikké vált. Persze nagyon jó, ha van, de az igazán nagy változások nem a motiváció hatására jönnek létre, hanem annak ellenére, hogy a motivációd elhagyott.

Akkor, amikor valami önmagadnál nagyobb dologért küzdesz. Mert ha van még itt a Földön feladatod, akkor pontosan érezni fogod, hogy még ha össze is omlasz egy kis időre, hamarosan újra felállsz és folytatod. De nem érdemes túl szigorúnak lenned önmagadhoz, mert az összeomlásnak is megvan a helye és az értelme. Te is ember vagy. És az a helyzet, hogy az embereknek sokkal inkább szükségük van szeretetre és figyelemre, mint motivációra. Az összeomlás jó alkalom arra, hogy megtaláld azt, aki megadja neked ezeket. Mindenekelőtt önmagadat.

Addig pedig, ahogy Winston Churchill mondta: „Amikor a poklon mész keresztül, csak menj tovább.”

Szerző: Kocsis Gábor, a hasznaldfel.hu alapítója és írója

Tartalomhoz tartozó címkék: Kocsis Gábor